4. rész

Kialvatlanul ébredtem, és ami azt illeti nagyon is utáltam ezt az érzést. A gondolataim kismillió helyre szaladtak egyszerre, a végtagjaim elgémberedtek a kedvem pedig valahol a mínusz ötven környékén lengedezett a mélyben. Így igazán nem volt csodaszámba vehető, hogy csak botorkálva jutottam ki a konyhába ahol hálát adtam az égnek az előttem heverő kávéért és finom péksütikért, hogy a pár szem eperről már ne is beszéljek.

Nagymamám mindig is szeretett mosolyt csalni az arcomra, még akkor is ha tökéletesen alkalmatlan voltam erre a feladatra. Nem éreztem magam biztonságban. Attól tartottam, csak veszélyt hozok az utolsó élő ember fejére aki még a családtagomnak mondja magát. Ezt pedig nem akartam. Pontosan ezért nem szerettem volna ide jönni. Mégis megtettem, így a kérdés már csak az, hogy vajon meddig maradok.

- Jó reggelt – lépett be a konyhába nagymamám mire azonnal felpattantam és kivettem a kezéből a nehéznek tűnő szatyrokat – hogy aludtál, kis drágám?

- Nem túl jól – vallottam be – azt hiszem hiányzik a saját ágyam és a megszokott dolgaim!

- Oh, hamar be fogsz illeszkedni, ígérem! Gondolom az a fiú is segít majd ebben...

- Milyen fiú? - Vontam fel szemöldököm kíváncsian.

- Ugyan, Destiny! Mire jó ez? Nagyon jóképű fiatalembernek tűnik, elmész vele?

- Zayn? Honnan tudsz te róla?

- Egy nagymamának ez a dolga, drágám! - Nevetett fel és azzal a lendülettel már ott sem volt. Összezavarodva néztem utána még pár percig de aztán kénytelen voltam rájönni, hogy így csak még jobban meg fog fájdulni a fejem, szóval inkább ráhagytam. Már amennyire tudtam. Helyette inkább gyorsan megreggeliztem, elvégeztem a reggeli dolgaim és valami elfoglaltság után néztem a házban. Tudom, hogy körbejárhattam volna újra a környéket de jobb szerettem volna ma inkább begubózni és pihenni egy kicsit.

Bár megjegyzem tényleg nem értem honnan ez a nagyfokú fáradtság. Végül aztán az egyik könyvespolc előtt kötöttem ki. Szerettem olvasni, igazából elég sokat olvasok, régebben pedig el nem tudtam volna képzelni egy napomat, hogy ne böngésszek egy kicsit az irodalom rejtelmeiben. Pontosan ezért emeltem le néhány ősréginek tűnő darabot és evickéltem ki a teraszra velük. Kényelembe helyezkedtem és válogatni kezdtem.

A nagyinak nem volt túl jó ízlése.

Egyik könyvet tettem félre a másik után, belebotlottam néhány receptkönyvbe is, mígnem egy ütött-kopott valószínűleg sokat forgatott fekete bőrkötésű könyv nem került a kezembe.

- A végzet hírnökei – olvastam fel félhangosan majd kinyitottam azt és egy hosszú, régire nyúló listával, egész pontosan családfával találtam szembe magam.

- Nem túl kellemes délelőtti olvasmány - ült le mellém nagymamám, mire felpillantottam rá a sorokból.

- Mi ez? Ha jól látom, itt van a mi nevünk is – böktem majdnem a lista aljára – ezt te írtad bele?

Erre elmosolyodott és megrázta a fejét.

- A családfa saját magát írja, aranyom ugyanis ez jórészt a mi történetünk, pontosabban az olyanoké, mint te és azoké akiket védelmeztek egész életükben!

- Egy banshee a családját védi mindig, nagyi! - Szaladt össze szemöldököm – nem?

- De mit jelent igazából a család? - Kérdezett vissza – igen, elolvashatod, hogy Írország és Skócia nemes családjainak voltak védelmezői, de a történet mint minden más egy bizonyos ponton megszakad! Ahogy a család is megszokott! De a család nem csak a vér ugyebár!

Továbbra sem értettem mit mond, ezt nyilván látta is rajtam, mert tovább beszélt.

- Nem gondolod, hogy lesz majd esetleg valaki olyan az életedben akiért mindent feladtál, és bármi lennél, csakhogy biztonságban tudhasd?

- Nem tudom – válaszoltam csendesen pár perc csend után – nem igazán vagyok az a nagy romantikus tiniregényesen szerelembeesős típus!

- Hát persze – mosolyodott el – de ez még nem jelenti azt, hogy az élet vagy a sors figyelembe is veszi majd ezt a tulajdonságodat!

Rám kacsintott aztán szépen felállt mellőlem és bement a házba.

Igen. Azt hiszem mindannyian egyetértünk abban, hogy mára megvolt a hátborzongató „ tudom mi áll a jövődben” nagymama szerep. Talán egy életre is elég volt.

Nem akartam azzal foglalkozni amit mondott, helyette inkább kényelmesen elnyújtóztam és olvasni kezdtem. A sorok azonban lassan összefolytak a szemem előtt, a könyv kihullott a kezemből én pedig nem is olyan meglepő módon, de elaludtam.

***

Hideg volt, pontosabban nagyon is hűvös még a rám terített takaró ellenére is, amikor felriadtam. A nap már úgy döntött ideje visszavonulnia lassan és narancssárgára festette az égboltot, ami csak azt jelentette, hogy ha nem kapom össze magam akkor komolyan el fogok késni. Bár lehet jobban is járnék. Ki tudja, mire számíthatok?

A telefonom után nyúltam, realizálva az időt, halkan szitkozódva suhantam át a lakáson egyenesen a szobámba. A hajamat összefontam, felkaptam valami kényelmesebb de egy kicsit mégis csinos ruhát és egy gyors köszönés után már útnak is indultam.

Menet közben pedig hálát adtam az égnek, hogy tornacsuka mellett döntöttem, valami idióta és ostobán kopogó magassarkú helyett.

A mozi elé beszéltük meg, így oda vettem az irányt, egyik lépés követte a másikat, a zebra előtt állva az út túloldalán pedig már megláttam a fiút is aki integetett felém.

Zayn nagyon jól nézett ki.

Igazából több, mint jól de ezt sosem ismerném be magamnak, vagy másoknak hangosan. Tehát örök titok marad.

Váltott a lámpa, egyszerre indultunk meg a másik felé, amikor mögülünk hangos féknyikorgás hallatszott, dudaszóval kísérve. Oldalra kaptam a fejem és láttam ahogy egy gyorsan száguldozó kocsi egyenesen felénk tart. Időm és kedvem sem lett volna gondolkodni. Csak tettem amit az ereimbe száguldozó adrenalin diktál és Zayn felé ugrottam. Karjaiba kapaszkodva, nagymacskákat megszégyenítő mutatványos ugrással rántottam vissza a járdára, pont akkor amikor a kocsi hangos csattanással az alig pár méterre tőlünk lévő villanyoszlopba ütközött. Fejemet a fiú vállába fúrtam, nem akartam odanézni, mert bárki is utazott abban a kocsiban már halott volt. Továbbá még mindig a sokk hatása alatt álltam, bármilyen bátran is viselkedtem.

- Jól van – simított végig hátamon Zayn, igyekezve ezzel is megnyugtatva engem – Destiny, minden rendben, hallod? Kérlek ne sírj!

Észre sem vettem addig könnyeimet amíg a fiú nem hívta fel rá a figyelmemet, ám még mielőtt megtörölhettem volna arcomat, Zayn megelőzött. Ujjait végighúzta bőrömön, egészen az ajkamig ahol aztán elidőzött. Szabályszerűen bámultuk egymást. Hosszú pillanatokon át.

Tökéletesen nyilvánvaló volt, hogy zavarban vagyok.

Ami cseppet sem lepett meg.

Mert ki más, ha én nem?

- Köszönöm, hogy vigyáztál rám – nyomott egy gyors puszit a homlokomra, majd ujjait összefonta az enyéimmel.

Lenéztem összekulcsolt ujjainkra és igazából furcsának kellett volna éreznem a helyzetet hiszen alig ismertük egymást, de úgy éreztem rendben volt.

Elvégre ez csak egy kézfogás, semmi komoly.

- Most legalább őszintén bevallom neked, hogy egy horrort akartam megnézni veled – nevette el magát- de azt hiszem mára épp elég szívroham faktort nyeltünk be, szóval ha gondolod, inkább sétáljunk egyet! Közben pedig mesélhetnél magadról is...

- Persze – mosolyodtam el – nem mintha olyan érdekes történeteim lennének. Tudod csak a szokásos, problémás gimis évek, zsebpénzhiány, fejtörős pályaválasztó semmi komoly vagy rendkívüli!

- Van egy olyan érzésem, hogy nagyon is rendkívüli vagy, és csak megpróbálod megjátszani magad!

- Honnan veszed? - Nevettem el magam – azt mondod hazudok?

- Nem – ingatta a fejét – de van egy megérzésem, azok pedig nem igazán szoktak tévedni.

Tévedhetetlen megérzések, mi?

Még szerencse, hogy nincs ezzel egyedül.

Legalábbis remélhetőleg. 




Sziasztok! 
Egy kis csúszással ugyan, de meghoztam a részt, ezúttal én Sophia, remélem tetszett nektek, és azt hiszem mindhármunk nevében beszélek ha azt mondom,  igazán örülnénk pár visszajelzésnek! Szóval ne fogjátok vissza magatokat! :) Folytatás hamarosan! 

3.rész

Mióta a számomat felírtam Zayn kezére, azóta bombáz szexi, flörtölös sms-ekkel. Amikre élvezettel válaszolgatok is kedvem szerint. Közben vissza mentem dolgozni is és az eltűnt kislány ügyével kezdtem foglalkozni. A nap minden percében újra élem a szüleim halálát, de érzem egyre közelebb kerülök a kislány elrablójához. Minden csalódást követően nap-nap után újult erővel indultam el neki. A szüleim aktáin át kezdtem a keresést, de zsákutcába jutottam a gyilkosuknál. Anno még én öltem meg, de a rendőrség nem tud semmit arról, hogy lenne családja. Az irodai asztalomon egy tucat vérvörös rózsa várta az érkezésem, benne egy kártyával.
"Mint látom elkezdtél keresni engem. Akkor hát kezdődjön a vadászat. Ígérem hamarosan személyes is találkozunk.
Puszi MZ."
MZ? M, mint Malik? Talán. De mit rejthet az a bizonyos Z? Majd elválik.
De hogy lehet valaki ennyire arrogáns? Idegességemben csak felnyögtem és dobtam az egész cuccost az asztalról, majd neki fogtam újra átnézni a régi aktákat. Mivel már szinte fejből is tudtam a tartalmukat betettem a zárható fiókba, kiszedtem a cuccomat, bezártam és elindultam ki a vasútállomásra. Elővettem a telefont, ami rögtön csörögni kezdett a kezemben.
- Szia Nagyi....Igen.... Tudom. Tudom, hogy ma éjjel telihold van.... Én is érzem.... Ne aggódj, már elindultam.. Igen. Én is Szeretlek. Sietek.....Szia. - bontottam a vonalat és gyorsan a tákámba dobtam. Épp egy eléggé sötét sikátoron haladtam át, amikor is lépések zaját hallottam meg magam mögött. Gyorsítottam a lépteimen, de ezzel nem voltam egyedül. Egyre közelebb ért hozzám, egészen olyan közel, hogy a nyakamon éreztem a leheletét. Futásra bírtam a lábaimat, vagyis futásra bírtam volna őket, ha nem ragad meg a vállamnál és taszít arccal a falnak.
- A szerelem lesz a végzeted. Miattam fogsz meghalni. - kezdte csókolgatni a nyakam, mire akaratlanul is oldalra döntöttem a fejem nagyobb teret adva neki. - De ha ilyen könnyű lréda vahy, akkor nem is lesz izgalmas vadászat.... És túlságosan hamar véget ér...
- De ki vagy te?
- Még nem számít. Még nem szerettél belém....
- Miért? Mi lesz akkor, ha beléd szeretek?
- Hogy mi lesz akkor? Meg mondom neked. Meg fogsz halni...
Nem mellesleg, hogy esnék beléd te Okostojás, ha azt sem tudom, hogy ki vagy?! - próbáltam megfordulni karjaiban, mire még szorosabban tartott.
- Egyszer az a nagy szád fog bajba sodorni. - fordította oldalra a fejem, de a lámpa fénytől semmit sem láttam. Ajkát óvatosan az enyémre illesztette, mire hátra rántottam a fejem. - Hamarosan talákozunk Gyönyörűm. De most siess haza. Csúnya dolgok fognak történni ma éjszaka. Ma este gondoskodom róla, hogy épségben haza érj. De holnap kezdődik a játék. - hintett újabb csókot ajkamra, jólesően hunytam le a szemem. Mikor kinyitottam már sehol sem volt, de a feltámadó lágy szellő mintha az ő üzenetét továbbította volna. "Siess haza Gyönyörűm."
Amilyen gyorsam csak tudtam kapkodtam a lábaimat, majd felugrottam az első Bradfordi vonatra. A táskámban csipogni kezdett a telefon jekezve, hogy sms-t kaptam. Zayntől jött.
"Szia. Holnap este van kedved randizni velem?"
"Persze. Nagyon szívesen. Hívj fel reggel és mindent egyeztetünk"
Alig vátam, hogy haza érjek. Nemcsak a munka fárasztott le, hanem a takálkozás is azzal a seggfejjel. Haza érve bekaptam pár csokis sütit és a napi kóla valamint gyümölcs adagommal felslattyogtam a szombámba. Egy nagyon gyors zuhany után bebújtam az ágyba. Addig törtem a fejem a titokzatos idegenen és az ügyön, amíg az agyam szabadságolta magát és engem az Álmok Birodalmában száműzött..... Nem mintha bántam volna.



*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Sziasztok. Meghoztam a 3. részt. Remélem tetszik. És reménykedem benne, hogy minden Zayn girl jobban van azóta a kis bejelentést óta.
HA tetszett a rész, komizzatok és iratkozzatok fel, hogy megtudjátok mi lesz Zaynnel és Destinyvel.
Puszi Gwen.xx

Szünet - Lia Smiley

Sziasztok! 

Mint tudjátok Zayn kilépett a bandából... mit szépítsem a dolgokat... nekem jelen pillanat nem menne vele részt írnom, végig sírnám az egészet, szóval én egy kis időre szünetre mennék, ha nem gond. A többiek nem tudom, hogy hogyan vélekednek erről a dologról, de szerintem ők írni fogják tovább a blogot. Majd becsatlakozom én is egy kis idő múlva. :) 

Köszönöm, ha megértetek!! :) 

xx. Lia Smiley

Drágámnak milyen meggyötört arca van...:( ♥

2. rész

Lassan strigulázhatnám az éjjeleket amelyeket azzal töltök, hogy nem alszom ki magam eléggé. Vagy a nappalokat amiket élőhalottként töltök. Nyúzottan, figyelmetlenül és természetesen kialvatlanul. Nem mintha olyan fontos lenne, hogy ébren maradjak, mert történetesen aligha akadt valami dolgom. Reggelente kikászálódom az ágyamból, eszek ha le tudok valamit nyomni a torkomon és fekszek tovább vagy nagyon maximum a kertünkben ülök valamelyik fa alatt.

Nagymamám nem teszi szóvá, de látom rajta, hogy bosszantja a zárkózottságom.

Mégsem tudok mit tenni ellene.

Félelemben nem lehet élni én pedig határozottan féltem. Valójában mindentől ami él és mozog. Lehetnék beszari is de inkább csak óvatosnak mondanám magam.

Kezeimet magasba emelve nyújtózkodtam, imádtam ahogy a fény besüt a szobámba, a kósza fénynyalábok megtáncoltatták az aranyló porszemeket ami az egyik nagyon is hétköznapi de annál látványosabb kedvencem közé tartozott. Egy jó nagy sóhajjal keltem fel, felszisszentem amikor talpam a hideg padlóval érintkezett. Tekintetemmel a papucsom után kutattattam ám a szobámban uralkodó minimum atomtámadás utáni állapotok miatt örültem, hogy a saját ágyam megtaláltam és inkább felhagytam a kutatással.

Helyette majdnemhogy futólépésbe indultam meg az ajtó felé. Szerettem ezt a házat. Minden ízlésesen, barátságosan volt berendezve. Tele emlékekkel. Olyanokkal amelyek jó érzéseket ébresztenek bennem, megmelengetik a lelkemet és elég erőt adnak a szívemnek, hogy kibírjon még egy napot ebben a nyomasztóan szürke világban.

- Nagyi – szóltam bele a csöndbe, de csak az ütött-kopott ebédlőasztalon árválkodó üzenet válaszolt egy alaposan minden földi jóval megpakolt tányér mellett. Egyből felismertem nagymamám írását az üzenete miatt azonban nem voltam olyan boldog.

Arra kért egyek rendesen, szedjem össze egy kicsit magam és szaladjak le a piacra vásárolni, összeírta a listát is. Későn jön, vigyázzak magamra!

Elhúztam a számat.

Hát persze, hogy nem bírta tovább nézni az önkéntes száműzetésemet.

Nem kárhoztatom érte. Ha nekem is folyamatosan az arcomat kellene néznem állandó hányingerrel küszködnék. Így csak elkerültem a tükröket.

Halkan dudorászva telepedtem le az asztal mellé, amennyit csak tudtam megettem a hatalmas tányérról, egy gyors fogmosás, felöltözés után pedig késznek nyilvánítottam magam arra, hogy kimerészkedjek a házból.

Gyermekkoromban sok időt töltöttem itt. A legtöbbet harmóniában és boldogságban. Olyan hely ez nekem ahová mindig szívesen visszatérek majd. Bár lehet csak a nagyim miatt van. Hiszen Ő tette az egészet kedvessé nekem.

Ösztönösen vittek a lábaim a nagy piac felé, nem néztem időt de elég korán lehetett hiszen az utcákon még alig lézengett pár ember. Nem úgy, mint a hatalmas vásártéren.

Utáltam a tömeget.

De mit tehettem volna?

Ha üres kézzel megyek haza akkor kikapok.

Bár a szobafogságot biztos megúsznám.

Ezzel a lendülettel meg is fordultam. Pontosabban csak akartam volna, ha valaki nem áll közvetlenül mögöttem és ütközök bele. A következő pillanatban már a földön találtam magam, ajkaimba kellett harapnom, hogy ne nyögjek fel fájdalmasan a kemény földet éréstől.

- Ne haragudj, nem láttalak – nyújtotta felém kezét egy mély hang, mire felnéztem a tulajdonosra és azt hittem a szívem kiugrik a helyéről.

Egyáltalán legális ennyire jóképűnek lenni valakinek?

A srác alig lehetett idősebb nálam, ha nem ugyanolyan idős, mint én. Barna szemeivel alaposan végigmért majd amikor rájött, hogy még mindig egyben vagyok lazán túrt bele tökéletesen belőtt fekete hajába.

- Semmi gond – poroltam le magam, körbenéztem a kosaram után – általában elég jelentéktelen vagyok!

Erre csak felvonta szemöldökét és cinkosan elvigyorodott, lehajolt a kosaramért. Egyenesen a kezembe nyomta.

- Azt kötve hiszem – mosolygott még mindig – viszont abban biztos vagyok, hogy nem láttalak még erre, új vagy itt?

- Úgy valahogy, szabadságon vagy mi a szösz...

- És pont ezt a helyet választottad célpontnak a pihenésnek? - Nézett körbe ismételten – nem túl kecsegtető!

Nem válaszoltam. Igazából felesleges lenne vitatkoznunk. Nyilván aki csak itt éli le az életet az ráun a városra, én viszont szerettem ide járni, szóval kár belé a szó. Figyeltem ahogy újból lehajol és felemeli a bevásárló listámat, majd finoman összevonja szemöldökét a tartalmát látva.

- Te Helena Winslet unokája vagy, igaz? Destiny?

Most rajtam volt a meglepődés sora. Bemutatkoztam volna, vagy a srác egy igazi gondolatolvasó? Úgy tűnt látta rajtam a zavaromat mert megint felém nyújtotta a kezét.

- Zayn vagyok – mutatkozott be amíg kezet fogtunk – Helena pedig az egyik kedves törzsvásárlóm!

- Nem vagy egy kicsit fiatal, hogy egy piacon dolgozz?

Hanyagul rántotta meg a vállait.

- Mit mondhatnék? Kimaradtam a suliból és egyébként sem volt igazán az én asztalon – bökött a listámra – ez viszont igen, szóval segíthetek?

Nem tudtam mást tenni, csak bólintottam.

Tökéletesen megbabonázott a tekintetével.

Ez pedig csak egy valamit jelenthetett.

Komoly bajban vagyok.

- Hahó – lengette meg előttem a kezét, zavartan figyeltem rá újból – nagyon elbambultál, valami gond van?

- Nem – mosolyodtam el nemlegesen ingatva fejem – hát persze, hogy nem! Mehetünk?

- Kérlek - pimaszkodott és előre engedett.

Zayn társasági embernek tűnt. Alig pár perce ismerem, de a fél életét végig mesélte, amíg segített összeszedni a lista tartalmát. Mosolygós, életvidám. Legalábbis amit ennyiből meg tudok ítélni.

Feltűrte fekete bőrdzsekije ujját nekem pedig megakadt a tekintetem a tetoválásain.

- Ha egyszer elkezded nem tudsz velük leállni – kacsintott, én pedig igazat adtam neki – szeretnél majd te is egyet?

- Van tetkóm – vettem el egy almát a pultjáról – nem a rosszlányos fajta, de akad!

- Szóval te egy jó kislány vagy?

Valaki nagyon elemében van.

- Tegyél próbára – válaszoltam felbátorodva amivel azt értem el, hogy Zayn az ajkaiba harapva vigyorgott. Elcsentem egy tollat az asztaláról a kezeit magamhoz húzva írtam rá a számomat. Magam sem értve a hirtelen jött merészséget.

Mégis mi ez az egész?

- Már ha mersz – kacsintottam rá ezúttal én. Nem vártam meg amíg válaszol, csak hátraarcot vágtam és már ott sem voltam.

Arcomról levakarhatatlan volt a vigyor.

Hogy is mondtam?

A napjaim unalmasak.

Kezdem azt hinni, hogy ez már múltidő.

Legalábbis remélem.

Nagyon is. 

*********************************************************************************

Sziasztok! Itt lenne a második rész, remélem tetszett nektek. Én lennék a harmadik írótárs, aki szintén nagyon kíváncsi a véleményekre, szóval ne tartsátok magatokban! :) 

1. rész

Ma van az első gyakorlati helyszínelésem a leendő munkahelyemen a rendőrség különleges nyomozó csapatában. A felettesem a bátyám legjobb barátja Niall lett, aminek én őszintén örültem, mert eléggé izgulós vagyok és nem szeretnék beégni.
Alig értem be az irodába,mindenki egy öleléssel üdvözölt. Nők és férfiak egyaránt. Bár néhány hasonló korú srác kicsit tovább tartott az ölelésben, mint az illő lett volna. Az utolsó ilyen srác karmaiból Niall szabadított ki. Szerencsére. Két puszit nyomott az arcomra, majd egy szoros ölelésbe zárt. Körülöttünk az emberek hangos hú-zásba kezdtek a bensőséges viszony láttán. Egy nyelvöltéssel hagytuk ott őket, amivel neghazudtoltuk a korunkat. Bevezetett az irodájába és elém tett egy vastag aktát.
- Nem akartalak az első napodon bedobni a mélyvízbe és nem sokat tudok az ügyről, leginkább csak sejtetett dolgokat. De azt érzem, hogy ha valaki tudhat valamit róla az te vagy.
- Én? Mégis honnan tudhatnék bármit is?
- Nem tudom.  Van egy éjszaka az emlékeimben, amire nem nagyon találok magyarázatot és valami azt súgja neked közöd lehet mindkét ügyhöz vagy legalább emlékszel arra amire én nem.
- Nem tudom,  miről beszélsz.
- Én csak annyit kérek, vess egy pillantást azokra a képekre.
- Rendben. - nyitottam ki a mappát és ami a szemem elé került azt nem akartam elhinni. - a falakon vér és "Báhova is bújsz, én megtalállak mocskos kis korcs" felirat. A nappali közepén egy idősödő férfi és egy középkorú nő teste fej nélkül. A testeken helyenként égési sérülések láthatóak. Minden benne van az aktában, amit az ügyről tudni lehet, de a kislány nyom nélkül eltűnt.
- Niall? Elkérhetném a tetthely címét? Szeretnék körbe nézni. - készségesen segített, még el is akart kísérni, de nem engedtem neki. Rémisztő képek kúsztak a tudatomba ahogy az ajánlat elhagyta a száját. Nem engedhetem, hogy baja essen a srácnak, akire bátyámként tekintek.
Mosolyogva köszöntem el mindenkitől és sétáltam el a helyszínre. Semmi újat nem találtam, minden a helyén volt. Mintha a gyilkosság direkt ki lett volna tervelve. Körbe jártam az egész házat és megtaláltam a nekem szóló levelet.
"Most azt hiszed, okos vagy. De én még nálad is okosabb vagyok. A vadászat elkezdődött. A kiscsaj nálam van. Ha élve akarod visszakapni, akkor küzdj. Kapj el ha tudsz, Édes!" Nem törődve a következményekkel gyűrtem össze a papírt és sétaltam a vasútállomásra. Felszáltam a legelső vonatra ami Bradfordba tartott. Az összes fülke zugig volt emberekkel kivéve egy, ahol egy nagyon dögös srác ült. Megkérdeztem, hogy leülhetek-e hozzá, amit nagy lelkesedéssel fogadott és ram mosolygott. Egész úton egy szót sem szóltunk, az én szemeim előtt mégis pörögtek a képek a srác haláláról, egy közelgő pusztításról és maradék családom elvesztéséről. Mire begördültünk Bradfordba szinte remegtem a fájdalomtól és a lelki kimerültségtől. Egy gyors sziá-t mondtam útitársamnak és szaladtam a nagyi házához. Nem törődtem semmivel. Egy gyors köszönést egy még gyorsabb zuhany követte és már bújtam is be az ágyba. Ahol azonnal elnyomott az álom.

- NEEEEE! Ez nem történhet meg! NEM! Ez nem lehet! - pattantam ki az ágyamból, olyan lendülettel, hogy el is estem. Felkaptam a telefonom az éjjeli szekrényről és már hívtam is a főnökömet.
- Niall! Azonnal gyere a szüleim házához! Most! Rendben. Ott találkozunk! Siess! - raktam le. Nem törődtem a felöltözéssel, hanem pólóban és rövid nadrágban kaptam fel a cipőmet és szaladtam ki az ajtón. Azzal sem törődtem, hogy bezárjam, csak becsaptam magam mögött és mar futottam is anyámék házához. Futás közben megszólalt a telefonom. A bátyám hívott Harry.
- Te is láttad, ugye? - hadarta. Nem is várt választ, tudta, amit én is láttam. - Ne csinálj semmit, amíg oda nem érek. Rendben?
- Akkor ott találkozunk.- búcsúztam el tőle. Futottam, ahogy csak bírtam, így eléggé kifulladtam, mire oda értem. Pár percig lihegtem az ajtóban, mire a bátyám is és a főnököm is megérkezett. Szinte egy emberként lépdeltünk befelé a házba. De ami ott várt minket, arra egyikőnk sem volt felkészülve. A falakat helyenként vér borította, apám teste a fejétől elválasztva hevert a sarokban és táplálkozott belőlük két kis kutyaszerű lény. Hosszú farkas pofáikkal és tűhegyes fogaikkal csak úgy szaggatták a nyers húst. Nem tudom, hogy bírtam ki ezt a látvány sikítás nélkül, de mégis sikerült. Az ajtóval szemközti falba egy üzenet volt égetve. "Most ti következtek szánalmas korcsok!" Apám feje a plafonról lógott le, és egy fekete ruhás férfi röhögve lökdöste a vértől csöpögő fejet. Miközben úgy kortyolgatta a vért, mint a legkülönlegesebb bort. Anyám halálos sebektől sújtva még küzdött az életéért. Közben valami varázsigét mormolt szinte hipnotikus állapotban egyre gyorsuló szájmozgásától nem értettem, hogy milyen varázslat. De pár perccel később megéreztem. Olyan volt, mintha egy áramütés ért volna, erejétől térdre estem és fájdalmamban felkiáltottam, ahogy anyám ereje átáramlott belém. Az az erő, amit a bátyám, mint első szülött a születésekor örökölt.
-Nee! Anya, ne tedd ezt! Meg fogsz halni! - mondtam neki. De ekkor már késő volt. A sötét ruhás férfi elmetszette a fejét a nyakától. Feláldozta magát értünk az egyik valaha volt legerősebb boszorkány. Gyásztól sújtottan, mégis mindennek tudatában cselekedtem és egy varázslatot lőttem a gyilkosra, aki fájdalmában felordított és nem győzte legyezni felgyulladt ruháját.
- Melyik kis korcs meri ezt tenni velem? - kérdezte és hatalmas kín uralkodott el rajtunk, amitől mindhárman a földre hanyatlottunk. Küzdöttünk a fogva tartó erővel, hogy újra talpra állhassunk. Anyám erejének köszönhetően lassan talpra kecmeregtem és viszonoztam a támadást. Ez kizökkentette egy kicsit a koncentrációból, így Harry és Niall is fel tudtak állni. Egyetlen gondolatot küldtem csak feléjük, "Tűnjetek innen!", de mintha meg sem hallották volna, csak álltak egy helyben maguk elé bámulva, miközben én fogadtam a következő támadást és vissza is adtam, amit kaptam. Az aurájukból érzékeltem, hogy még mindig mögöttem állnak, ezért hátra fordultam hozzájuk, fél szemmel az ellenfelem bámulva.
- Menjetek már! A fenébe is, miért akartok meghalni? - kérdeztem tőlük mérgesen.
- Nem akarok meghalni, csak segíteni. - mondta Harry.
- Én megígértem a szüleidnek, amikor először találkoztunk, hogy mindig vigyázni fogok rád. - nézett a szemembe a főnököm.
- Harry, hiába szeretnél segíteni, ha meg van kötve az erőd. - nyögtem ki nehezen, miközben megtántorodtam egy nagyon erős lángcsapástól.
- Honnan...?
- Anya. Minden gondolata és emléke bennem él, onnantól, hogy átadta nekem az erejét. Most pedig tűnjetek innen, mielőtt megsebesültök!
- De veled mi lesz...?
- Nekem nem lesz semmi bajom. Menjetek már! - mondtam mire végre kimentek az ajtóm. Mögöttük egyetlen kézmozdulatomra csukódott be az ajtó. Amint becsukódott az ajtó, elfordult a kulcs a zárban és befejeztük a támadást.
- Örülök, hogy újra találkoztunk Darius. - mosolyogtam rá. Anyám hajdanán mindent tudott erről a férfiról, amíg el nem hagyta egy másik nőért. Sosem tudta túl tenni magát ezen a csalódáson. Így végre örült, hogy egyenlő felekként küzdhetünk meg vele.
- Sejthettem volna, hogy nem adod ilyen könnyen magad még ennyi idő után sem, ELizabeth.
- Ismersz már egy ideje, nem? Emlékezz vissza, hogy te sem kaptál meg könnyen. - adta a szavakar a számba anyám. Majd egy kép jelent meg a szemeim előtt. Egyetlen esélyem van jól dönteni, különben nem csak anyámat vesztel el újra, de én is meghalok. Egyetlen csettintéssel az egész házat lángra lobbantottam a végső leszámoláshoz.
- Hiába Elizabeth. Mindig is drámai voltál. - mosolyodott el.
- Sose voltam drámai, csak mindig gondoltam minden eshetőségre. - mondtam ellent.
A tűz pattogott és egyre jobban emésztette fel a házat, míg mi nyugodtan beszélgettünk a nappali közepén. Már tudtam, mit fogok csinálni. A terv már körvonalazódott a fejemben. Egyszerűen tökéletes és elhibázhatatlan. Két nagy lépéssel át szelte a köztünk lévő távolságot és megragadta a nyakamat. Egyre erősebben szorította, egyre kevésbé kaptam levegőt, amikor hirtelen lazított a szorításon.
- Utolsó kívánság?
- Csókolj meg. - leheltem halkan. Már közelítette felém ajkait, amikor a hátam mögött elővarázsoltam egy kést. Már csak egy centi volt ajkaink között, amikor villámgyorsan előhúztam a kést és a szívébe mártottam. Láttam a hitetlenkedést az arcán, hogy sikerült át ejtenem a legnagyobb banshee vadászt. Újra teljes erejéből szorítani kezdte a nyakam, én pedig csak kapkodtam a levegőt, amikor is egyre gyengült fogása. Végül leejtette nyakamról kezeit és hátra tántorodott. Megkapaszkodott a kanapé karfájában, de hiába, a vérveszteségtől elterült a földön. éreztem az egyre gyengülő auráját, ezért lassú léptekkel hozzá sétáltam, letérdeltem a test mellé. Kezemet az övére kulcsoltam és szorítottam, amíg teljesen el nem szállt belőle az élet. Akkor felálltam és könnyes szemmel kisétáltam az ajtón magam mögött hagyva a holttestet és az égő házat. Az utcán találtam Niallt és Harry arcukon csorogtak a könnyeik. Mikor megláttak megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaikat. Alig bírtam megállni a lábaimon. Az adrenalin elhagyta a testem így szinte az összes erőm is eltűnt, de nem számított, mert Harry és Niall egyetlen nagy, boldog öleléssel szorította ki belőlem a szuszt.

-     -    -    -    -    -    -    -    -    -    -    -   -    -    -
Sziasztok. Meghoztam az első részt. Remélem tetszeni fog és velünk tartotok, hogy kiderüljön, mi lesz Zaynnal és Destiny-vel. Annyit még szeretnék elmondani, hogy nem vagyok olyan gyakorlott és profi mint a szerző társaim, de remélem megállom köztük a helyem.
Puszi mindenkinek Gwen.xx

Prologue

       Nagy nehezen, három csomaggal szálltam le a vonatról. A kis gőzös egészen London nyüzsgő környezetéből hozott ide, Bradfordba. Nagymamám él itt amióta csak az eszemet tudom. Más nem volt a környéken, akinél lakhatnék egy darabig, mígnem képes leszek a saját lábamra állni ezek után, ami történt.

- Szervusz kicsi szívem! Hogy vagy? - ölelgetett meg nagymamám.

- A körülményekhez képest egész jól... - nyökögtem erőtlenül, szomorúan.

- Érezted, ugye? - kérdezte, szinte feleslegesen, hisz' a választ Ő maga is tudta rá. Bólintottam. - Sajnálom Destiny! Ez nem a te hibád, érted? - fogta kezei közé az arcom.

- Csak...csak menjünk haza.

Egyetértően bólintott, s elindultunk hazafelé. Amint megérkeztünk elleptek az emlékek; amikor idejöttünk anyuval és apuval, nyáron a két hetes látogatások Helena nagyinál és még sok emlék a családdal, ami mára már szertefoszlott. Nincsen családom, csak egy nagymamám.

- Ez lesz a szobád kincsem - nyitott ki egy ajtót az emeleten - Nyugodj meg, minden rendben lesz - nyugtatott, de tudtam, hogy már semmi sem lesz rendben. 

Nem voltam hajlandó megszólalni, így keserűen elhagyta a helyiséget. A holmim közül kikerestem egy pólót és egy melegítő nadrágot, majd a fürdőbe igyekeztem. Levettem a ruháim és a zuhany alá állva nyitottam meg a forró vizet, majd vegyítettem egy kis hideget is, hogy azért ne égessen meg. Ahogy a meleg víz végigfolyt testemen ellágyítva izmaimat, ezzel egy kis megnyugvást hozva számomra. Ez nem tartott sokáig, mert amikor relaxációmból felébredve kinyitottam szemeim a víz helyett vér folyt rám. Színtiszta, vörös vér. Sikoltozni kezdtem, s amint tudtam elzártam a vizet, kiugrottam a zuhanykabinból, s le akartam törölni azt a mocskot magamról, de nem jött le sehogyan sem. 

       Felsikítottam álmomból felébredve és körülnézve az újdonsült szobámban, amint az ajtóra tévedt teintetem nagymamám rontott be, s egyből ölelésébe zárt.

- Sh..nyugodj le, aranyom! - nyugtatott - Nem szabad sikítanod még egyszer, így is elég nagy baj, hogy most kicsúszott egy kiáltás a szádon. Ki tudja milyen lényeket vonzasz ide, édesem - mondta.

- Sajnálom! - zokogtam fel.

- Semmi baj, megoldjuk - simogatott nyugtatóan Helena nagyi - Nekem is sikerült, neked is menni fog!

Ha lehet ilyet mondani még hangosabban zokogtam és nem ment, nem tudtam abbahagyni. A vér, amely álmomban ellepte a testem az maga volt az erő, aminek tulajdonában vagyok.
Egy banshee vagyok.

-          -         -         -         -

Sziasztok! :) 

Örülünk, hogy erre tévedtetek és lehetőleg elolvastátok a prológust. Remélem elnyerte a tetszéseteket és kíváncsiak vagytok a folytatásra! :) 

Iratkozzatok fel, ha érdekel mi fog történni Destiny-vel és hogyan találkozik majd Zaynnel. :)

xx. Lia